Pro Natura Díjas a 100 éves természettudós

2015. április 25. 17:38

Pro Natura Díjas a 100 éves természettudós

A Földművelésügyi Minisztérium FÖLD Napja kitüntetési ünnepségén adták át 2015. április 23.-án az idei PRO NATURA díjakat, emlékplaketteket, és Miniszteri Elismerő Okleveleket.

Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a Föld Napja alkalmából
PRO NATURA DÍJAT adományozott 1 szervezet és 3 személy részére:

1. Az ALFÖLDKUTATÁSÉRT ALAPÍTVÁNY részére, az Alföld teljes területére kiterjedő kiemelkedő jelentőségű kutató, oktató és szemléletformáló tevékenysége elismeréseként, az alapítvány fennállásának 20. évfordulója alkalmából, a díjat átvette az alapítvány kuratóriumi elnök Csiha Sára, és alapító elnöke Dr. Tóth Albert professzor emeritus;

2. Lendvai Máriának, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság oktatásszervezőjének, környezeti nevelőnek, a nemzeti parki oktatóközpont létrehozása, az erdei iskola megalapítása és az erdei iskolai minősítési rendszere kidolgozása területén végzett munkája, hazai és határon túli környezeti nevelési programok megvalósítását szolgáló tevékenysége elismeréseként,

3. Dr. Móczár László professzor emeritusnak, a Szegedi Tudományegyetem nyugalmazott tanszékvezetőjének, az élővilág kutatásában és megismertetésében végzett több mint fél évszázados tevékenysége, a hártyásszárnyúak kutatásában szerzett érdemeit, ökológiai és állatföldrajzi munkája, tudományos könyvei és publikációi elismeréseként, aki 100. születésnapját december 10-én ünnepelte.

4. Szarvas Imre tájegységvezetőnek, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Ipolytarnóci Természetvédelmi Területe vezetőjének, természetvédelmi őrnek, az ipolytarnóci fejlesztési programok előkészítése, megvalósítása, a világszínvonalú bemutatóhely népszerűsítése érdekében végzett két évtizedes kiemelkedő szakmai munkája, a Novohrad-Nógrád Geopark létesítését szolgáló tevékenysége elismeréseként.

A miniszter PRO NATURA EMLÉKPLAKETTET adományozott 10 személy részére:

1. Dr. Antal László egyetemi adjunktus, a Debreceni Egyetem Természettudományi Kar, Hidrobiológiai Tanszéke munkatársának, a Magyar Haltani Társaság titkárának, a hazai halfauna minél alaposabb megismerése, a fiatalok kutatóvá nevelése, a természetes vizeinkben élő őshonos populációk megóvása érdekében végzett kiemelkedő munkájáért, ismeretterjesztő tevékenységéért,

2. Danyi Zoltánnak, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság osztályvezetőjének, magas színvonalú ökoturisztikai és környezeti nevelési munkájáért, a nemzeti parki programkínálat színesítését, a Nemzeti Parki Termék védjegyrendszer továbbfejlesztését, továbbá a Tisza-tavi régióban megtartott népszerűsítését szolgáló tevékenysége elismeréseként,

3. Gaál Péternek, a Varázslatos Magyarország Természetfotó Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójának,
a Varázslatos Magyarország kezdeményezéssel megvalósított, országunk lélegzetelállító természeti csodáit, nemzeti parkjait, természeti értékeit bemutató, és védelmét szolgáló, kiemelkedő népszerűsítő munkája, amatőr és profi természetfotósokat mozgósító tevékenysége elismeréseként,

4. Olajos Péternek, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság szakmai igazgató-helyettesének, a védett természeti és Natura 2000 területek értékeinek felmérése, megőrzése és fejlesztése érdekében végzett két és fél évtizedes munkája, koordinációs és irányító tervékenysége elismeréseként,

5. Rozner Györgynek, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őrének, az Észak-Somogyban a rovarvilág és a botanikai értékek védelme területén végzett kiemelkedő munkája, monitorozó tevékenysége elismeréseként,

6. Sárosi Eleonórának, a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. turisztikai igazgatójának
, az Észak-Alföldi Régió, különösen a Nemzeti Park természeti és kulturális értékeinek bemutatása, népszerűsítése terén végzett két és fél évtizedes munkája, környezeti nevelői tevékenysége elismeréseként,

7. Selmeczi Lászlónak, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság nyugalmazott tájvédelmi körzetvezetőjének, a Pusztaszeri Tájvédelmi Körzet vezetőjeként hosszú időn át végzett kiemelkedő munkája, a térségi természetvédelmi tevékenység összehangolását szolgáló koordinációs tevékenysége elismeréseként,

8. Szilassi-Horváth Jenő rendőr őrnagynak, a Csongrád Megyei Rendőrfőkapitányság Kiszombori Határrendészeti Kirendeltsége vezetőjének,  a hazai, és nemzetközileg veszélyeztetett állatvilág megmentéséért hosszú időn át végzett, itthon és külföldön is elismert munkájáért, a természetvédelem célkitűzéseinek támogatásáért, a védett és a Washingtoni Egyezmény hatálya alá tartozó állatfajok illegális kereskedelme ellen folytatott elkötelezett tevékenysége elismeréseként,

9. Tóth Péternek, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület programvezetőjének, a természetvédelem és a mezőgazdálkodás összehangolása, a Magas Természeti Értékű Területek támogatási rendszerének kidolgozása, továbbfejlesztése és működtetése, a természetvédelmi szempontok vidékfejlesztési programokban való érvényesítése érdekében végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként,

10. Veprik Róbert Áronnak, a Szegedi Vadaspark Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójának,  az élővilág-védelem területén végzett, hazai és nemzetközi szinten egyaránt kiemelkedő, több mint másfél évtizedes szakmai tevékenysége, a védett és a Washingtoni Egyezmény hatálya alá tartozó állatfajokkal folytatott illegális kereskedelem ellen folytatott munkássága, az állatvilág bemutatását szolgáló tevékenysége elismeréseként.

 


A miniszter a Föld Napja alkalmából Miniszteri Elismerő Oklevelet adományozott  20 személy részére:

1. Barna Zsolt könyvtárosnak, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság munkatársának, kiemelkedő szakmai tevékenysége, terepi kutatási programokban végzett munkája, a kutatási anyagok közzététele, környezeti nevelési programokban való hasznosítása, egyetemekkel, kutatóhelyekkel, szakkönyvtárakkal kialakított kapcsolata során elért eredményeiért,

2. Dr. Barta Leventének, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság jogi előadójának, a nemzeti park szerződéseinek, birtokügyeinek intézése során végzett kiemelkedő munkájáért,

3. Bédi Károlynak, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság gépjárművezetőjének, gondnoknak, az igazgatósági munkát kiszolgáló, 2,5 millió km-es balesetmentes gépjárművezetés és két évtizedes gondnoki munkája elismeréseként,

4. Biczó Zsoltnak, a Baranya Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztálya engedélyezési ügyintézőjének, az integrált környezetvédelmi hatósági eljárások során végzett másfél évtizedes kiemelkedő munkája elismeréseként,

5. Czifrák Gábornak, a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság területfelügyelőjének, a dévaványai Túzokvédelmi Állomáson és Mintaterületen végzett kiemelkedő munkája, fejlesztési projektek, továbbá a Körösvölgyi Állatpark megvalósítása, működtetése érdekében kifejtett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként,

6. Csókási Anitának, a Csongrád Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi főosztálya felügyelőjének, a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízvédelmi területen végzett kiemelkedő hatósági tevékenysége elismeréseként;

7. Fischer Józsefnek, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság osztályvezetőjének, természetvédelmi őrszolgálat munkájának irányítása, fejlesztése, a vadászati tevékenység fejlesztése terén végzett két és fél évtizedes kiemelkedő munkája elismeréseként,

8. Dr. Gombás Boglárkának, a Vas Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztálya ügyintézőjének,
természetvédelmi hatósági területen végzett kiemelkedő munkája, különösen az élőhelyek védelmét, a természeti értékek megőrzését szolgáló tevékenysége elismeréseként,

9. Horváth Bélának, a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság hivatásos vadászának, a védett területek ökológiai egyensúlyát szolgáló vadászati tevékenysége, természetvédelmi őrszolgálati területen végzett munkája elismeréseként,

10. Kagyerják Pálnak, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őrkerület vezetőjének, az Ipoly-völgyben a gazdálkodás és a természetvédelmi kezelés összehangolását szolgáló kiemelkedő munkájáért,

11. Dr. Kónya Gergely Krisztiánnak, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság jogi és igazgatási osztályvezetőjének, a haszonbérleti pályázatok lebonyolításában kifejtett kiemelkedő munkája elismeréseként,

12. Lénárd Miklós Benedeknek, a Baranya Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség osztályvezetőjének, a barlangok védelmében végzett több mint egy évtizedes kiemelkedő tevékenysége, természet- és tájvédelmi hatósági eljárások során kifejtett munkája elismeréseként,

13. Lestyan-Goda Juditnak, a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság osztályvezetőjének,  kiemelkedő ökoturisztikai, környezeti nevelési és pályázati munkája, a Körösvölgyi Állatpark megvalósítása, működtetése érdekében kifejtett tevékenysége elismeréseként,

14. Lóránt Miklósnak, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi területfelügyelőjének, a Felső-Kiskunság Természetvédelmi Tájegység területén végzett kiemelkedő munkája, különösen az agrár-környezetgazdálkodási célprogramok koordinálása terén kifejtett tevékenysége elismeréseként,

15. Pulai Juditnak, a Győr-Moson-Sopron Megyei Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztálya környezetvédelmi felügyelőjének, levegő és zajvédelem, vízminőség-védelem, különösen a felszíni vizek védelme érdekében végzett kiemelkedő munkája, hatósági tevékenysége elismeréseként,

16. Szentgyörgyi Péter Gábornak, az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság gazdasági igazgató-helyettesének, az igazgatóság gazdálkodási, pénzügyi fenntarthatóság, fejlődése, fejlesztése területén végzett kiemelkedő tevékenységéért,

17. Tserenjav Otgontsetseg Virágnak, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság munkatársának, Mongóliából származó festőművésznőnek, a Nemzeti Park kecskeméti kiállításainak megrendezését és külső helyszíneken való megjelenését szolgáló kiemelkedő arculat-tervezői munkájáért, környezeti nevelői tevékenységéért, egyedi természetismereti társasjátékok, a kiskunság növényeit és állatait utánzó bábok tervezése elismeréseként,

18. Dr. Vadász Csabának, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őrkerületvezetőjének, a Felső-Kiskunság Természetvédelmi Tájegység területén, különösen a vizes élőhelyek monitorozása, a gyepterületek kezelése, a tájidegen növények irtása és a túzokvédelem területén kifejtett tevékenysége elismeréseként,

19. Vígh Noéminek, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály ügyintézőjének,
a komplex engedélyezési osztályon végzett másfél évtizedes kiemelkedő hatósági munkája elismeréseként,

20. Dr. Vránics Évának, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság jogtanácsosának, a föld-haszonbérleti szerződések pályázatainak zökkenőmentes lebonyolítása területén végzett munkája elismeréseként.


Dr. Fazekas Sándor miniszter Magyar Tájdíj Emléktáblát adományozott a Magyar Tájdíj pályázaton első helyezést elért, Mesés Hetés Zöldút - Mintaprogram az egyedi tájértékek kataszterezésére és tényleges védelmére, egy határon átívelő térségi zöldút létrehozásának keretében” című programjáért alakult konzorcium részére, amelynek tagjai:
– a Zöldutak Módszertani Egyesület;
– a Vasfüggöny Út Egyesület;
– a Rédicsi Közös Önkormányzati Hivatal, valamint
– a Nemzeti Agrá-rszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet.
A díjat Bedő Andrea a pályázati konzorcium jogosult képviselője, a Vasfüggöny Út Egyesület ügyvezető igazgatója és Eperjesi Tamás, a NAKVI főigazgató helyettese vetti át.




Hozzászólások

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés